2011. március 6., vasárnap

Vásárlás

Nemrég voltunk vásárolni, és sikerült pár nagyon jó dolgot beszereznem.

Először bementünk a Kik-be, mert akartam venni egy sminktárolót, és ha már ott voltunk szétnéztem a ruhák között is. Nagyon jó cuccokat lehet itt találni jó áron. Vettem is egy piros, hosszujjú pólót. Ezen kívül láttam egy nagyon szép csipke leggingset, gyönyörű volt, már bánom, hogy nem hoztam el, de talán lesz még amikor visszamegyek.

Aztán bementünk a Müllerbe, ahol nagyon jó akciók voltak. Például a HeliaD arckrémet féláron sikerült beszerezni. Ezen kívül még egy Cherry Coke ajakápolót vettem. Nagyon fincsi illata van. :)
600 forint


Voltunk még a Deichmann-ban is de nem vettem semmit. Annyi szép cipő volt,de egyiknél sem éreztem, hogy nem tudok nélküle élni. De nemsokára ugyis kell venni valamilyen tavaszi cipőt.

A Takko-ban nagyon jó tank toppokat láttam, de azokat inkább nyáron veszek majd. :D

A New Yorker a kedvenc üzleteim közé tartozik, de néha nagyon meg tudom utálni. Nagyon jó dolgokat láttam, viszont volt ami elég drágának tűnt. Például láttam egy csini kis virágos ruhát amit már régóta hajkurászok, gondoltam na végre megtaláltam jön is velem haza, de több mint 10000 forint volt így ott kellet hagynom. :( Viszont a kiegészítőik nagyon jó és láttam egy cuki kis szürke cipőt is. Ami még zavart, hogy majdnem az összes ruhájuk pánt nélküli, és én nem igazán szeretem az olyanokat. Ja és még negatívum a biztonsági őr. Komolyan mondom a Müllerben nem idegesített a biztonsági őr, de itt... Folyamatosan figyel és megy utánad... Néha meg tudnám őket csapkodni! :D

Végül a C&A-ban voltunk ahova nem nagyon szoktam menni, nem tudom mért. Találtam egy gyönyörű halvány rózsaszín, háromnegyedes denevérujjú pólót. És mellé egy színekben harmonizáló sálat. Jajj nagyon szép!! Plusz múltkor jöttem rá itthon, hogy ahhoz képest, hogy mennyi fülbevalóm van a nyakláncokból, karkötőkből és gyűrűkből alig van. Ezért beszereztem egy szép gyűrűt.

1190 forint
poló: 3200 forint körül sál: nem emlékszek :(


6 megjegyzés:

  1. Azt az ajakápolót én is néztem már. :)
    Tényleg nagyon idegesítő ha a biztonsági őr egyfolytába követ. xDD:D Nekem úgy már nincs is kedvem nézelődni, inkább mindig elmegyek. :D
    A gyűrű pedig nagyon szép. :)

    VálaszTörlés
  2. Engem is kiidegelnek a biztonsági őrök :S egyszer a pofájukba mondom tuti, hogy nem lopni jöttem hanem vásárolni!!! A sál és a gyűrű nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  3. Elképesztően idegesítőek, és tényleg elveszik a kedvemet mindentől.
    Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű ez a gyűrű!Szerelmes lettem:)

    VálaszTörlés
  5. egyyszer a new yorkerben kipakoltatta a táskám a biztonsági őr, mert szerinte loptam:D csak azt nem tudom, h mit :D mindegy végignézte egy női táska rejtelmeit, én meg égtem mint a rongy, de vicces volt:D nagyon idegesítőek, tökre el tudják venni a kedved a(z ottani) vásárlástól:S
    nagyon szép dolgokat találtáál, tetszik a sál, és a gyűrű nagyon!:)

    VálaszTörlés
  6. Úgy látom a gyűrű mindenkinek tetszik :)
    Adrus egyszerűen már röhejes amit ezek csinálnak, amíg minket piszkálnak addig kirabolják a boltot :D De az olyan boltokban ahol tényleg vannak értékes dolgok ott nem ilyen idegesítőek.

    VálaszTörlés